10. Testvéri szeretet

  Azért, mert rohadt régen nem volt rész, most picit hosszabbra próbáltam írni, na meg kedveskedni nektek a tartalommal... Na nem dumálok...
Jó olvasást!
-Esmy:)

Mivel a legközelebbi gépre vettem jegyet nagyon gyorsan kellett készülnöm. Nem terveztem sokáig távol lenni, ezért csak egy kisebb táskába pakoltam cuccomat. Amire persze nagyon szükségem volt. Váltás ruha, fogkefe, telefon, egy könyv, és a fülesem. Csak Taylornak tudtam szólni az indulásomról, mert Kayle még fodrásznál volt. Később küldött képet a hajáról. Az egész lila lett, és picit rövidebb.

Már csak 2 óra volt a repülőútból. Az eltelt időt olvasással töltöttem el. Most pedig nem tudok mit kezdeni magammal. Unatkozok. Az előttem ülő lány szimpatikusnak tűnik. Köszönök neki.

-Szia- szólítom meg halkan. Hátranéz rám, de nem beszél, így van időm tanulmányozni. Vörös  haja, és  kékes szeme van, arcán látszik, hogy fiatal. 

  -Öhm.. Szia- Franciás az akcentusa. A hangja elég halk, gyenge.  Nem csoda, látom rajta, hogy picit megszeppent. Nem értem. Nem vagyok ijesztő. Szerintem. Jó-jó sötétebb ruhákban járok és van pár tetoválásom meg pc-m, de akkor is! 

-Nem harapok, és a pc se- mondtam neki. Erre elmosolyodott és utána már bátrabban beszélt. Meg tudtam róla, hogy a neve Jerome és Londoba tart. Abba a kórházba ahova én. Szóval eldöntöttük, együtt megyünk. 

Londonba érve kicsit furán éreztem magam. Nem is tudom, olyan... idegennek tűnt. Pedig csak pár hete jártam itt utoljára... Na jó. Két hónapja. De az se sok idő. Jerome észrevette, hogy valamin nagyon elmélkedem, ezért hátulról megölelt. Mesélte, hogy szeret ölelkezni. (Írói megjegyz.: Akárcsak jómagam! ^^) Ki is zökkentett a gondolkozásból. 

A kórházba értünk. A recepciónál viszont el kellett válnunk, én anyámhoz, ő a nagypapájához vette az irányt. Anyám kórterme a 213. volt. Az ajtó előtt összeszedtem a türelmem, a nyugodtságom és ehhez hasonló bigyókat, majd beléptem. Anya ott feküdt egyedül, más nem volt a szobában. Mellé álltam és csak néztem. Felébredt. 

-Te mit keresel itt?- kezdte gúnyosan.- Sikerült hazatalálnod?- Na szuper! Utazok egy csomót hozzá, erre még ilyen állapotban is szemétkedik. 

-Képzeld édes, drága anyám. Van elég bajom így is- mondtam az övéhez hasonló hangnemben-, de azért leutazok hozzád, egy másik kontinensről, messziről, mert megkértek.  Holott... olyan bánásmód után, amit kaptam, nem igazán kéne, hogy érdekelj. De te, még most is úgy bánsz velem, mint egy kutyával!- Kész. Nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire... ennyire... - Na jó, befejeztem. Viszlát, anya- Ha nem betegek közt lettem volna, becsaptam volna az ajtót. Mivel bennem van annyi empátia, nem tettem. Andy, Juliet, anyám... Hát tényleg ennyire utálnak? Foglaltam egy szállodai szobát, mivel még beszélni akartam Geneview-el. 

-Voltam nála- kezdtem a lényeggel.

-Oh. És?- Furcsa. Kedves volt. Ez nem megszokott tőle...

-Lebaszott, hogy miért vagyok ott. Aztán eljöttem- mondtam. 

- Ah! Fantasztikus! Kértem, hogy legyen normális. Bocsánat.

Basszus! Ez mi?! Normális hangnem, bocsánatkérés? Ez tuti beteg.

-Nővérkém, nem érzed magad rosszul?- kérdeztem meg. Nevetett. 

- Jaj, Rena! Most jó hangulatomban vagyok, ne cseszd el! - Megint nevetett.

- Uh. Ezt is megéltem. Valaki nem utál. - mondtam. Tényleg meglepődtem. Eddig mindig cseszekedett velem. 

    -Csak nem utál mindenki! Barátaid tuti vannak. Meg az az emo-banda akikkel egy címlapon láttalak... Tuti bírnak.- győzködött Geneview.

Nevettem. - Ők nem. Amúgy nem emo-banda. Andy leszedné a fejed!- Ennyit még nem nevettem Geneview-el.  De aztán elkomolyodtam. Andy...- De persze csak az után, hogy Juliettel nevettek a bénaságomon...- Nem szokásom panaszkodni, de nővérem túlságosan kíváncsi, erről tudnia kell.

-De, mivan?! Nem szakítottak?- Na igen. Erről beszéltem.

-Elméletileg. Aztán arra jutottunk, hogy ő szeret meg én is őt. Nagyon. De Andy... ő... Azt hittem jobb ember, és nem kavar közben a volt barátnőjével. Tévedtem.- Persze minden apró részletről tudni akart, amit elmondtam neki. Soha nem beszéltünk ilyen jót. Mióta az eszemet tudom ellenséges volt velem. Így belegondolva, néha én is vele. Igaz, én csak "véletlenül" összemostam a ruháit az enyéimmel. Ő szétvagdosta az enyéimet. Testvéri szeretet.  Megbeszéltük, hogy másnap bemegyünk együtt anyához.

Fura volt Genew-t látni. Két hónap alatt sokat változott. Kevésbé volt ízléstelen az öltözködése, a haja is másabban állt, meg kevesebb vakolat kenődött  az arcára.  

-Hm. Most különösen... vagyis jól festesz- jegyeztem meg.

-Köszönöm.

A kórházban ismét a 213. ajtaja előtt álltam. Nővérem nyitotta ki az ajtót, és előre is ment. 

-Helló!- fuvolázta nővérem vidáman. - Szia apa. Gyere Sirena- szólt.

-Oké, na! - beléptem és megláttam apám, ezúttal józan állapotban. - Öhm. Sziasztok.- Esetlenül éreztem magam. Rég nem láttam így együtt a családomat. 

-Anyádnak balesete volt- mondta apa.

-Tudom- válaszoltam.- Csak azt nem,  hogy mi történt. - Anyának autós balesete volt. Valami ittas fazon belement a taxiba amiben ült. Nem vészes, szóval úgy volt vissza megyek Los Angelesbe, de a testvérem megkért, maradjak még két órát, és menjek haza.  Nem tudom miért, de kíváncsi voltam, mit is kezdtek a szobámmal. Mikor beléptem meg is kértem, hagy nosztalgiázzak kicsit. Furán rávágták, hogy ők is erre gondoltak. Elsétáltam a legkisebb, legeldugottabb szobához. Kinyitva az ajtót, majd' elájultam. Andy nekem háttal a falat nézegette. Tele volt poszterekkel. Sleeping With Sirens, Falling in Reverse, All Time Low, stb. meg az ágyon egy lap. Azon írtam össze a Black Veil Brides adatait... Oh! Megfordult és engem nézett.

-Hogy...?- kérdeztem. Nem válaszolt, csak mögém mutatott, én pedig megpördültem. Geneview! - Te... hívtad ide Andy-t? - Bólogatott.

-Meg a többi emóst is.- mondta.

-Na ezt, nem kellett volna Genew! Egy; az emo, nem emós, kettő; a BVB nem emo! De már mondtam...- csesztem le.

-Akkor mikor azt ecsetelted mennyire bánt, amikor Andrew-ot...- Tényleg húzni akarja az agyam? Na nem. Andy előtt nem.

-Mikor engem...- kezdte a szóban forgó fiatalember is.

-Na elég. Mikor azt meséltem, milyen egy görény vagy- vágtam Andy fejéhez.

-Rena... Szerintem higgy neki...Vagy hallgasd meg. Legalább. - Meghallgattam. És nem tudom, talán gyönyörű szemei vagy aranyos mosolya hatására, de elhittem amit mondott. Megöleltem, mire ő csókot nyomott a homlokomra, majd kis habozás után a számra is. Hangos ovációra lettünk figyelmesek, ezért elváltunk egymástól. Apa, Geneview és a többiek néztek minket. Ashley-n egy ♥Andy+Rena♥ feliratú, pink felső volt, a többieken ugyanez fehérben... 

-Bolondok!- nevettem. Majd megöleltem őket. Apa pedig elhívta Andy-t, beszélni... Úgy éreztem, most boldog vagyok! Nagyon is!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem tudom mikor tudok legközelebb írni, de remélem hamar! Imádom minden olvasóm!♥♥

-Esmy:)